"-örülnék, ha nagyszülők is hallanák (ez persze rajtuk múlik) ill. ők is célközönség lennének: az ő szülőségük óta is sokat változott a helyzet
-jelen volt az, ami számomra igazán különlegessé tesz egy előadást, workshopot, vagy bármilyen rendezvényt, a szeretetteljes, elfogadó, nyitott légkör-ez természetesen az előadó személyét dicséri
-szuper alkalom az apukáknak is, saját páromon kívül a többi férfin is ezt láttam-ezáltal még szuperebb az anyukáknak-nagy segítség,hogy a párom jobban megérti a bennem zajló dolgokat és még hatékonyabban támogat"
Szülésre felkészítő tanfolyam 2016.09.03
"Nagyon jo hangulatú, a szülőknek teljes képet nyújtó, közben lelkileg is feltöltő nap volt!"
Szülésre felkészítő tanfolyam 2016.11.26
"Nagyon jól összeállított tanfolyam, a témák logikusan épülnek egymásra és szuper, hogy közben bármit lehet kérdezni! A Doktornő igazán türelmes és mindent érthetően magyaráz!"
Apuka visszajelzés,Online-élő közvetítés- Szülésfelkészítő tanfolyam - 2020.05.16.
"Örülök, hogy a fèlelmekről is szò volt, ìgy átbeszélve őket, sikerült eloszlatni azokat. Ìgy sokkal nyugodtabban állok hozzá a szülèshez, ès ùgy èrzem nincs mitől tartani."
"A szülésfelkészítőtől azt vártam, hogy minél felkészültebb legyek, és ez teljesült. Hasznos, informatív, praktikus információk hangoztak el Ágnes előadásán, nagyon sokat segít a felkészülésben. Az interaktív, videós rész megfoghatóbbá tette az elhangzott információkat.
Mivel a férjem nem tudott eljönni, otthon kapott meg minden információt, amit ő is nagyon hasznosnak talált.
Köszönöm!
Egy pártatlan, objektív, közben nagyon hasznos felkészítőn sikerült részt vennem."
A.Kriszta
"A tanfolyamot nagyon hasznosnak találtuk a férjemmel. Átfogó és alapos képet kaptunk a legfontosabb témákban. Anélkül, hogy azt éreztük meg akarnának minket mindenképpen győzni, inkább azt éltük át, hogy meg lettünk nyerve bizonyos témáknak! :) És ami számunkra a legértékesebb tapasztalat volt, hogy egy valódi orvost ismerhettünk meg Dr. Dékány Ágnes doktornő személyében, aki “ nem a betegséget kezeli, hanem az embert!” Egy Embert ismerhettünk meg, aki törődik az emberrel, aki lehet, hogy éppen szül vagy vajúdik! :) És a megértő, segítő beszélgetést ugyanolyan elkötelezetten használja “gyógymódként”, mint én is teszem a hivatásomban Life coachként! :) Olyan orvost találni, aki valóban figyel, végighallgat és törődik az emberrel számunkra nagyon nagy kincs! :) Köszönjük!"
Szász Júlia
"Elégedett voltam a szervezéssel, helyszínnel és a tartalommal is, a férjem szintén, már inkább apás szülésben gondolkodunk, mint fordítva. Gondolatébresztő volt az előadás (párkapcsolati szinten több olyan téma került elő a szüléssel kapcsolatban, amire eddig nem gondoltunk vagy amiről eddig nem beszéltünk), emellett több, számunkra bizonytalan/ismeretlen területen megnyugtató információk érkeztek. Mindketten hasznosnak tartjuk hogy részt vettünk a tanfolyamon és hogy nem másikat választottunk."
"Nagyon jól éreztem magam, Ági biztonságot és hihetetlen nyugodtságot sugárzott a témával kapcsolatban. Jó volt látni, hogy munkájára hivatásként tekint és szeretettel beszél róla. Azt hiszem, előadásával sok nőt megerősített abban, hogy Szülni jó! :)"
Lauter Adrienn


