Meddőség I.- Otthoni praktikák - Szülni jó! Dr. Dékány Ágnes szülész-nőgyógyász lapja

Meddőség I.- Otthoni praktikák

Mai korunkban rendkivül sok pár találkozik azzal a problémával, hogy gyermekvállalási szándékuk és elhatározásuk után hónapokat, esetleg éveket kell várni, mire a gyermekáldás realitássá válik számukra. Nem volt ez mindig így, bár a meddőség ismert fogalom a Bibliában is.

Nagy megkönnyebbülés a várakozó pároknak, hogy az orvostudomány is valamelyest lépést tart a nem kívánatos változásokkal, és igen sok esetben akár csupán tanácsadással, vagy minimális beavatkozással is hónapok, vagy évek kudarcsorozatai kerülhetők el.

Magát a meddőség kifejezést használja az egészségügy, mégis én nem igazán szeretem ezt a fogalmat, így ahol lehet kerülni is fogom, mert a várt gyermekáldás elmaradása csupán egy állapot, amelyben változások mindkét irányban nagyon hirtelen megtörténhetnek. Így elképzelhető, hogy évek várakozása után egyszer csak gyermeket fogan a pár, illetve az is megesik, hogy több gyermek gondtalan megfoganása után a legkisebb testvér várat magára.

Orvosi értelemben meddőnek tekintendő az a pár (egyének esetében sosem beszélhetünk meddőségről, hiszen mindig az adott párt megvizsgálva kell keresni a problémát) akiknél rendszeres szexuális együttlét mellett egy év védekezésmentes időszak után nem következik be gyermekáldás, függetlenül attól, hogy első, vagy többedik gyermekük megfoganására várakoznak. Mielőtt azonban ez a definíció bárkit is megijesztene szeretném elmondani azt a döbbenetes tényt, hogy amennyiben egy fogamzóképesség szempontjából egészséges házaspár minden szempontból az ideális időpontban él házaséletet a kívánt teherbeesés valószínűsége 25-30 %. Ami meglepően alacsony szám, ezek alapján bátran mondhatjuk, hogy minden emberélet megfoganása csoda.

Ha egy pár minimum egy év várakozás után felkeresi az orvosát (általában a nőgyógyászt) akkor egy alapos kikérdezés várható, ahol intim kérdések mellett, ruházkodásra, fürdési szokásokra is rákérdez az orvos. Nagyon sok esetben már ez az a pont ahol egy minimális odafigyelés eredményt hozhat.

Ezeket a hétköznapi életben is könnyedén bevezethető változtatásokat foglalnám össze röviden, mert úgy gondolom, hogy mindazon pároknak akik szeretnének gyermeket vállalni hasznosak lehetnek ezek az ismeretek, és adott esetben apró fogások elsajátítása.

1, A hölgy peteérésének meghatározása.

A normál menstruációs ciklus valódi célja, hogy a női szervezetben havonta egy petesejt éretté, azaz megtermékenyülésre alkalmassá váljon, a méhnyálkahártya megvastagodjon, és így a megfogant életet védve, őrizve, annak fejlődését, növekedését 9 hónapon keresztül biztosítsa. A menstruáció rendszeres megléte olyan esetben is elképzelhető, ha a petefészekben a peteérés valamiért nem következik be.

A peteérés elmaradásából gyakran a hölgyek tulajdonképpen semmit sem vesznek észre, csupán a várandósság várat magára. A peteérés meghatározható hormonális vizsgálatokkal, a várható időpontban végzett ultrahang vizsgálattal, azonban bizonyos jelek otthon is felhívhatják a figyelmet arra, hogy a női szervezetben belül milyen változások zajlanak.

A normál menstruációs ciklust 28 naposnak szokták emlegetni, de egészségesnek tekinthető a 21-42 nap közötti ciklus is. Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy 30 napos ciklust. A peteérés hormonális háttere egy nagyon bonyolult, összetett, több lépésében még nem is ismert folyamat, azonban az megfigyelhető, hogy a peteérést követő időszak hossza egy viszonylag állandó 14 napos időszak. Azaz egy olyan hölgynél, akinek a menstruáció első napjától a következő menstruáció első napjáig 30 nap szokott eltelni, annak a peteérése a menstruáció első napjától számított 16 napon várható, mivel a második szakasz 14 napos. Természetesen rövidebb ciklus esetén hamarabb, hosszabb esetén később. A peteérés körüli 1-2 napos időszakban sok hölgy érez puffadás érzést, esetleg alhasi fájdalmat, nyomást, előfordulhat egy kis rózsaszínű folyás is, esetleg egy általános közérzetbeli romlás, mindezek mellett, vagy helyett fokozott szexuális késztetés is jelentkezhet. Fokozott figyelemmel ezek valamelyike általában észrevehető. Természetesen ezen apró tünetek elmaradása még nem jelenti egyértelműen a peteérés elmaradását.

A reggeli hőmérséklet változás szintén felhívhatja a figyelmet a peteérésre, ez azonban egy hosszadalmasabb, és gyakran megbízhatatlanabb procedúra. Lényege, hogy reggel mindig ugyanabban az időpontban (hétvégén is) az ágyban, bármilyen okból történő felkelés előtt hőmérsékletet kell mérnie a hölgynek, mindig ugyanazon a módon (hónaljban, vagy szájban). Egy grafikonon kell vezetni a mért értékeket. Amennyiben egy hőmérséklet kiugrás tapasztalható (itt tizedfokokra kell gondolni, nem egész fokokra) akkor azon a napon történt meg a peteérés. Több hónapos hőmérséklet görbe után lehet igazából következtetéseket levonni. Azonban az csökkent ennek a módszernek az értékéből, hogy egy kis megfázás, egy hosszabb idejű a megszokottól eltérő éjszakai ébrenlét jelentősen befolyásolhatja, és ezzel meghamisíthatja az adatokat.

A méhnyak váladékának vizsgálatával is lehet bizonyos következtetésekre jutni a peteéréssel kapcsolatban, ugyanis a peteérés mellett a méhnyakból származó váladék állaga megváltozik. Az eredetileg kocsonyás, sűrű, tapadós váladék vizesen folyós, híg, nyúlékony lesz. Ennek vizsgálatához szintén egy kis elszántság, egy kis odafigyelés szükséges. A hüvelyben mélyen található meg a méhnyak, és innen kell egy kis mennyiségű váladékot venni, és azt kell megvizsgálni. Ennek a vizsgálatnak az elvégzése nem veszélyezteti az egészséget, bárki nyugodtan tiszta kézzel felkeresheti a méhnyak területét. 1-2 hónapig ajánlott ezt a vizsgálódást naponta, vagy 2 naponta elvégezni utána már ritkábban is informatív a vizsgálat ugyanis a hölgyek felfedezik, és megismerik az apróbb változásokat is.

A méhnyak keménysége is nagyon sok segítséget nyújthat, és az előző vizsgálat eredményét kiegészítheti. A méhnyak nem termékeny időszakban tapintatra az orrhegy tapintatához hasonló kemény terület, azonban termékeny időszakban az ajkak tapintatához hasonló. Itt is érdemes a változásokat pár hónapig követni, majd ezt követően már 1-1 pillanatnyi állapotból is sok információ nyerhető.

Egy kis odafigyeléssel, és pár hónap ráfordított idővel a peteérés pontos időpontja, és így a fogamzás szempontjából legmegfelelőbb időpont többé-kevésbé pontosan meghatározható, illetve a peteérés elmaradásának a gyanúja felvethető.

 

2, Megfelelő időpont az együttlétre

A fent említett peteérés időszaka az az időpont amikor a megtermékenyülés bekövetkezhet, ezért ezekben a napokban érdemes a házaspárnak házaséletet élni. Sok hölgy érzékeli a peteérés okozta kellemetlen alhasi feszítő, esetleg valamelyest fájdalmat okozó érzést, és ezért ilyenkor a házaspár kerüli az együttlétet, ez azonban jelentősen csökkenti a teherbeesés valószínűségét akkor is, ha az ezt megelőző napokban, vagy a kellemetlen érzés elmúlta utáni napokban együtt vannak. A petesejt 24 óráig életképes a női szervezetben a hímivarsejt 48 óráig, így egy hónapban csupán 3 nap az ami fogamzóképes időszak egy házaspár életében. A megfelelő időpont szempontjából előnyös, ha a fogamzóképesség szempontjából ideálisnak itélt együttlét időpontja előtt a házaspár 3-4 napig nem él házaséletet. Erre azért van szükség, mert a férfi szervezetben a megfelelő számú hímivarsejt termeléséhez ennyi idő szükséges.

3, Testhelyzet:

A szexuális életben a fogamzás szempontjából a megfelelő testhelyzet az amikor a feleség a hátán helyezkedik el. Ebben a testhelyzetben a női belső nemi szervek a fogamzás elősegítése szempontjából a legideálisabb helyzetet veszik fel. Ugyanígy segíti a megtermékenyülést, ha az együttlét után a feleség fekve marad pár órán keresztül.

4, A táplálkozás, életmód

Befolyással lehet a férfi és női fogamzóképességre egyaránt az elfogyasztott táplálék mennyisége, minősége. Abban az esetben, ha valaki nagyon egyoldalúan, vitaminszegényen táplálkozik, esetleg nagyon drasztikus fogyókúrát folytat, akkor a szervezet ezt érzékeli, és minden területet takarékra állít, hiszen azt az üzenetet kapja, hogy vészhelyzet, éhezés áll fenn. Éppen ezért aki gyermeket szeretne vállalni, jó ha a vitaminkészleteit (elsősorban természetes forrásból) feltölti, nem fogyókúrázik, lehetőleg rendszeresen fogyaszt halat, és egészséges testmozgást végez. A mértékletesség ez esetben is fontos lehet, a túlzott, kimerítő mennyiségű versenysport szintén a termékenység rovására mehet.

5, Stresszmentes életvitel:

Mai világunkban nehezen megoldhatónak tűnik a stresszmentes életvitel. Azonban aki gyermeket szeretne, felelősséggel is tartozik gyermeke iránt, ezért jó, ha a tudatos normális léptékű, és megtervezett életet kezd élni, már a tervezés fázisában is. A kapkodás, idő, és energia hiány, a felesleges időtöltések miatti éjszakázások szintén nem kedveznek a gyermekvállalásnak, a házaspár egyik tagjánál sem.

6, Fürdő

A férjnél van jelentősége a megfelelő hőmérsékletű fürdőzésnek. A férfi herék a testen kivül helyezkednek el. Ennek oka, hogy megfelelő működésükhöz a testhőmérsékletnél valamivel alacsonyabb hőmérsékletre van szükségük. Ennek tökéletes szabályozására a herezacskókban kis izmok összehangolt működése képes. Ezen izmok a heréket meleg testhőmérséklet (nyári kánikula, vagy láz) esetén eltávolítják a testtől, hideg esetén pedig közel viszik. Azonban ha valaki hosszan, a testhőmérsékletnek megfelelő, vagy annál még magasabb (pl. Termál) fürdőket vesz ez a herék működését jelentősen befolyásolhatja, az ivarsejtek termelődésének csökkenéséhez vezethet. Amennyiben gyermekvállalási szándéka van egy házaspárnak, akkor a férjnek érdemes a fürdőzéseket felfüggeszteni, és a zuhanyzásra áttérni.

7, Ruházat:

Férfiak esetében a fent említett okok miatt nem megfelelő a szűk nadrág, vagy a szűk alsónadrág hosszas viselése, különösen akkor, ha a férj valamilyen hosszan ülő munkát végez. Ilyenkor a herezacskóban lévő izmok nem tudják ellátni feladatukat, és szintén egy hosszabb meleg időszak akadályozza a megfelelő ivarsejt termelését.
Ezen ismereteknek a mindennapi életben való beépítése nagy bölcsességet, türelmet, és józanságot igényel. Úgy kell ezekre az apró részletekre odafigyelni, hogy közben ez ne okozzon a házaspár számára kínzó kötelességet, kényelmetlen helyzeteket. Fontos elsajátítani egy természetes lazaságot, egy stabil reménységet a sikerben, és akkor nem válik a gyermekvállalási időszak egy űzött, teljesítményorientált, folyamatosan kontrolállt időszakká.

Feliratkozás hírlevélre

Ne maradj le hasznos cikkekről, írásokról! Iratkozz fel hírlevélre!
Használati feltételek
© 2024 Szülni jó. Minden jog fentartva.

JBounce

További érdekes cikkek!!

Emailben kaphatsz még hasoló tartalmakat, csak add meg az email címed lent!!

Ha érdekel a téma iratkozz fel hírlevélre! Értékes cikkeket videókat is osztok meg, amiknek egy része csak hírlevélben ovlasható!

 

x