Vélemények a tanfolyamokról 2019 tavasz-nyár

"Első gyermekeseknek nagyon ajánlom, kifejezetten apukákkal. A férjem nagyon-nagyon dicsérte az előadást, pedig előtte 1 hétig kérdezte meg minden nap, hogy mi fog történni reggeltől estig. Őszintén én sem tudtam, de egyetlen unalmas és érdektelen rész sem volt. Rengeteg új, átfogó információt kaptunk, amit még én talán össze tudok ollózni az internetről (TALÁN!), de a férjemnek már biztosan nem jutna erre ideje. Ráadásul nem ilyen átláthatóan, közérthetően kapnánk meg a tudást, ami kompetenssé tesz minket arra, hogy végigcsináljuk ezt az amúgy világ legtermészetesebb folyamatát. És számomra a legdöbbenetesebb az volt, hogy hazafele mikor felhoztam a "látod én ezért nem félek attól sem, hogy otthon megszületik a baba" témát (ezt már nem először dobtam be), akkor azt a választ kaptam, hogy "most már én sem". Ehhez ismerni kell a férjemet, de ez azért brutál nagy szó."
Dóri, Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.03.15.
 
"Nem volt konkrét kérdésünk, még nagyon tapasztalatlanok vegyünk. Még a környezetünkben sincsenek friss szülők (kivéve a szüleink a 80as évek szülés élményeivel), így minden infó kellett és jól jött. Eddig is csak Ági youtube videóiból tanultunk."
Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.03.15.
 
"Nagyon vártam a szülésfelkészítő tanfolyamot, mert számítottam rá (ismerve a Szülni jó! csapat videóit és szemléletét), hogy hasznos dolgokat fogok hallani így, a szüléshez közelítve. Teljes mértékben meg voltam elégedve azzal, amit kaptam. A program felépítése logikus és mindenre kiterjedő volt, gyakorlatilag bármikor lehetett kérdezni, Ági minden kérdésre kedvesen és részletesen válaszolt. Egy nap alatt megtudhattam azokat a fontos dolgokat, feltehettem azokat a kérdéseket, amik alapján sokkal felkészültebbnek és nyugodtabbnak érzem magam. Ilyen hiteles és alapos tájékoztatásra minden babát váró párnak szüksége lenne!"
Sréter Kinga, Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.03.15.
 
"Ez volt a második tanfolyam amin eddig részt tudtunk venni. Első babánkat várjuk és nagyon hálásak vagyunk a sok hasznos információért és tudnivalóért amik elhangzottak a nap folyamán. Szeretem hogy családias a légkör és tabuk nélkül lehet beszélni a felmerülő kérdésekről, és most is sok energiát és erőt kaptam a naptól."
Vivi, Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.03.15.
 
"Nagyon megnyugtató, őszinte és könnyen emészthető volt a tanfolyam anyaga, volt alkalom a többi résztvevővel és a kiállítókkal is beszélgetni a szünetekben. A férjem azt mondta, hogy annyira észrevétlenül gyorsan eltelt ez az egy nap és nem érezte megterhelőnek, pedig nem a magyar az anyanyelve. Ez részben a jól felépített tartalomnak, részben pedig Ági lebilincselő előadásmódjának köszönhető."
Dia, Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.03.15.
 
"Az egész nap felépítése, dinamikája szuper volt, nagyon tetszettek az előadások, a témák is logikus, pont jó ütemben, szépen felépítve követték egymást. Tetszett, hogy mindvégig interaktív volt az egész nap, hogy bármilyen kérdést bátran fel lehetett tenni. Tetszett a félelmekkel való munka is, hogy minden szorongásra megnyugtató választ adtál. És persze Ági a csodálatos személyiséged az egész nap és tanfolyam egyik meghatározó pillére volt! Köszönjük, hogy ott lehettünk!"
Fanni, Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.03.15.
 
"Beigazolódott, hogy jól választottam és Ági és Bogi párosa tényleg az, amit én keresek: a háborítatlan szülés lehetősége kórházi körülmények között! Biztosan tudom, hogy jó kezekben vagyok!"
Törköly Erika, Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.03.15.
 
"Nagyon örülök, hogy volt lehetőség onilne csatlakozni a tanfolyamhoz, mert sajnos személyesen nem tudtunk volna részt venni és igy nagyon sok segitséget kaptunk. Köszönjük szépen!"
Kiss-Csizmadia Kitti, Segítség a kezdetekhez tanfolyam - 2019.06.15.
 
"Azoknak, akiknek a szüleik már nem élnek vagy idősek és nem tudnak segíteni a gyermekágyas időszakban, abszolút hiánypótló! Segít eligazodni a kismamákat érő marketing tengerben."
Segítség a kezdetekhez tanfolyam - 2019.06.15.
 
"Az első baba gondozásához nagyon sok hasznos információt kaptunk, olyan kérdések is megválaszolódtak, amikre eddig nem is gondoltam. Tetszett a közvetlen, segítőkész, türelmes hozzáállás és a gyakorlási lehetőségek."
Segítség a kezdetekhez tanfolyam - 2019.06.15.
 
"Nagyon sok fontos dolgot hallottam a tanfolyamon. Érdekes volt és az utolsó pillanatig érdekfeszítő. Jól volt ütemezve, kellemes, jól időzített pihenőkkel, de rengeteg információval. Kellett egy nap, mire leült a fejemben a sok minden amit hallottam, de rengeteg dolgot egyételművé tett számomra. Interaktív előadás ahol mindent egyből letisztázhat, megkérdezhet az ember. Leendő apaként ajánlanám mindenkinek a tanfolyamot. Megtanulhatunk rengeteg olyan praktikát ami leegyszerűsíti az első hat hetet, mind anyagilag, mind időbeosztásban. Család-anya-apa-bababarát közösség."
Laci, Segítség a kezdetekhez tanfolyam - 2019.06.15
 
"A tanfolyam szuper, ahogyan a hétfői beszélgetések, úgy ez is jól felépített, minden kapcsolódó témakört alaposan körbejáró. Minden kérdésünkre választ kaptunk és valóban kellett ennyi idő a tanfolyam megtartásához és ahhoz hogy minden téma alaposan le legyen fedve Elfáradtunk kicsit a végére viszont minden szempontból megnyugodva indultunk haza. Nagyon tetszett, hogy a szünetek mellé finom frissítő is volt. Az egész tanfolyam interaktív, kötetlen hangvételű, ahol az ember nyugodtan egyből felteheti a benne felmerülő kérdéseket, s ezekre egyből részletes mindenre kiterjedő választ kap. Szerettük, csak ajánlani tudom minden babavàró vagy babát vállalni készülő párnak!"
Zsuzsi, Segítség a kezdetekhez tanfolyam - 2019.06.15
 
"Ami minket nagyon érdekelt, (mert az ember el tud veszni az információk közt) az a hordozó milyensége, illetve a mosipelusok. Erre is bőséges kielégítő választ kaptunk, sőt plusz tippeket is. Így a hordozónk tipusa el is dőlt tegnap, hogy milyet szeretnénk. És a pelusokról is van már elképzelésünk hogy hogyan vágjunk bele."
Segítség a kezdetekhez tanfolyam - 2019.06.15
 
Számomra nagyon hasznos volt a tanfolyam, és különösen tetszett, hogy a gyermek gondozása mellett téma volt is, hogy a nő és férfi hogyan segítse egymást a kezdeti időszakban, és hogyan viszonyuljanak egymáshoz."
Segítség a kezdetekhez tanfolyam - 2019.06.15
 
Mi pont a tanfolyam előtti napon házasodtunk össze, így számunkra ez volt a nászút első állomása. Mindketten egyetértettünk abban, hogy azzal, hogy részt vettünk ezen a tanfolyamon, többet tettünk a házasságunk sikerességért is, mintha plusz egy napot pihengettünk volna. Nagyon hasznos volt a tanfolyam. Eloszlatott egy csomó tévhitet a gyermekágyas, kezdeti időszakkal kapcsolatban. Természetesen mindig van mit tanulni, de úgy érzem, hogy kellően fel lettünk vértezve a férjemmel ahhoz, hogy túl tudjuk élni a kezdeti nehézségeket.
Kopiás Anna, Segítség a kezdetekhez tanfolyam - 2019.06.15
 
Azt vátam a tanfolyamtól, hogy legyenek olyan sarokpontjaim a kezdeti időszakkal kapcsolatban, amikből ki tudok majd indulni. Természetesen minden új lesz majd, és az élet nyilván felvet egy csomó új kérdést, de ha már a fontosabb leetek megvannak (pl kötődő nevelés), akkor már nem tűnik annyira kaotikusnak az egész. És igen, határozottan megkaptam azt, amit vártam.
Segítség a kezdetekhez tanfolyam - 2019.06.15
 
"Nagyon hasznos, informatív, megnyugtató, receptre felírnám minden várandósnak!"
Júlia, Online-Élő Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.06.29.
 
"Rendkívül hasznos volt, nagyon informativ volt, kérdezni nem is nagyon kellett mert nagyon részletesen volt összeállitva"
Online-Élő Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.06.29.
 
Rendkívül hasznos volt a tanfolyam. Minden kérdésre választ kaptam a szülést illetően, ami foglalkoztatott. A végére úgy éreztem, hogy talán nem is kell félni a szüléstől. Számomra a legfontosabb, amit a tanfolyamtól kaptam, hogy úgy érzem, megszereztem azokat a szükséges információlat, amik ahhoz szükségesek, hogy majd ne passzív "elszenvedője" legyek a szülésnek, hanem aktív résztvevője.
Kopiás Anna, Online-Élő Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.06.29.
 
"Azt vártam, hogy ne tűnjön olyan ijesztőnek a szülés, és, hogy képbe kerüljek, hogy mi a menete hozzávetőlegesen a szülésnek (noha nyilván minden szülés más). Illetve annak a lehetőségét akartam előre elkerülni, hogy majd a szülésnél azt érezzem, hogy fogalmam sincs, hogy mi történik, ezáltal halmozottan kiszolgáltatottnak érezzem magam. Tudni akartam, hogy én mivel tudok hozzájárulni a szülés sikeres végbemeneteléhez. A tanfolyamtól határozottan megkaptam, amit vártam."
Online-Élő Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.06.29.
 
"Nagyon hasznos, érdekes volt a tanfolyam, különösen jó volt, hogy a távolság okozta problémánkat megoldotta és így a férjem, aki 4000km távolságban volt, ő is részt tudott venni rajta. Köszönjük szépen! :)"
Kiss-Csizmadia Kitti, Online-Élő Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.06.29.
 
"Nagyon tetszett a tanfolyam, végig érdekes és izgalmas volt, olyan kérédsekre is választ kaptam, amik fel sem merültek még bennem. Azóta másképp gondolok a szülésre, a sok-sok információ felkészültebbé tett, ami csökkentette a félelemérzetem."
Online-Élő Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.06.29.
 
"Szerintem mindenképpen hasznos volt a video, különösen örülök, hogy a férjemmel együtt tudtuk nézni. Az is jó volt, hogy a kánikulai meleg ellenére otthon kényelmesen a hűvös szobából tudtuk nézni. :)"
Online-Élő Szülésfelkészítő tanfolyam - 2019.06.29.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Online szoptatásra felkészítő tanfolyam

5 órányi videóanyagban minden fontos, amit tudnod kell a szoptatásról!

Online szoptatásra felkészító tanfolyam

Részletekért kattints ide!

 
 

Bevásárló kosár

© 2019 Szülni jó. Minden jog fentartva.