Az új Koronavírus rohamos terjedése ismét változtatások és szigorítások bevezetésére sarkal minket is a Szülni Jó! Központban.
Az átalakítások szervezésénél, maximálisan igyekszünk a biztonság mellett a családdá válást támogatni, segíteni, és magas fokon ellátni Benneteket.
Amit nyújtani tudunk:
- Nagy teljesítményű, ózonnal, és UV-val működő levegőszűrőnk folyamatosan működik.
- Folyamatosan szellőztetünk, beépített szellőztető rendszerrel, és az ablakokon keresztül is.
- A felületeket folyamatosan fertőtlenítjük.
- A bejáratnál kézfertőtlenítő van kezdetektől, amit tudtok használni, ha bejöttök hozzánk, és mosdó használat után is.
- Szappanadagolóban fertőtlenítő, speciális folyékonyszappant használunk.
- Egyszer használatos maszkot biztosítunk ingyen azoknak, akiknek esetleg nem lenne, és aki szeretne, szép, többször használható maszkot is tud venni tőlünk.
- A vérvételes napot megtartjuk kizárólag saját pácienseink számára, egy olyan időpontban amikor senki más nincs a rendelőben csak a vérvételre érkezők. Így a hosszabb vérvételi időpontok, mint például a cukorterhelés is nagyobb biztonsággal kivitelezhetőek.
Az első ultrahangok időpontját (terhesség megállapítás) ismét későbbre a 8.-9. hétre tesszük át (utolsó menstruáció első napjától számítva), viszont itt szeretettel látjuk az apukákat is.
A babamozi szolgáltatást egyelőre megtartjuk, ide szintén jöhetnek az apukák, de csak ők, senki más kísérő. Két páciens között felület fertőtlenítést és szellőztetést végzünk.
Amit szeretnénk kérni Tőletek!
- Csak és kizárólag teljesen egészségesnek tűnő állapotban, mindenféle tünettől mentesen gyertek hozzánk. Sajnos az is előfordult, hogy apuka jött hozzánk náthásan, köhögve. Kérünk Benneteket ezt ne tegyétek....
- Csak szabályos maszkviseléssel gyertek be a rendelőbe, azaz olyan maszkban, ami az orrot is és a szájat is TELJESEN eltakarja. Ennek viselése a teljes központban tartózkodás alatt kötelező. Aki nem tartja ezt be, azt sajnos nem tudjuk ellátni, és recepciós kolléganőnk a távozásra fogja felszólítani. Tudjuk a maszk meleg, nehezebb alatta levegőt venni, és egyébként is unjuk. Higgyétek el mi is így vagyunk vele, de engem személy szerint igazoltan 2 esetben megvédett a mindkét fél által korrekt maszkviselés a fertőződéstől.
- Fertőtlenítsétek a kezeteket, érkezéskor, és mosdó használat után is a kihelyezett fertőtlenítőadagolóval.
- Kérünk Benneteket egyedül jöjjetek, sem apuka, sem gyermek, sem egyéb kisérő nem jöhet be, ez alól kivétel a várandósságot megállapító első ultrahang, és a babamozi (egyelőre).
- Rákszűrések mintavételét szüneteltetjük. Mindenki adatát felvesszük, és később elvégezzük a vizsgálatokat. Ugyanígy a halasztható kontroll vizsgálatokat is későbbre tesszük át.
- Akivel lehetséges online Skype/Viber/Messenger konzultációt tartunk, személyesen csak a szükséges esetekben találkozunk.
Mindezek szervezését fokozatosan a jövő héten intézzük.
Akinek valamilyen okból van friss, maximum 48 órás negatív PCR lelete, azoknak a rákszűrést le tudjuk venni. Természetesen, akinek az előző szűrés miatt sürgős ismétlés szükséges, ők is jöhetnek rákszűrésre.
Azt gondolom ezeket az intézkedéseket azért fontos bevezetnünk, hogy lehetőség szerint csökkentsük a személyes találkozásokat, és amennyire lehetséges a kismamák rendelkezésére tudjunk állni, épen, egészségesen az ultrahang szűrések, a gondozás, és a szülések kisérése kapcsán.
Éppen ezért minden kismamát is kérünk, hogy a lehető legjobban vigyázzon magára, törekedjen arra, hogy minél kevesebbet mozgolódjon, és minél kevesebb találkozása legyen.
Ha ti egészségesek vagytok, mi is nagyobb eséllyel azok maradhatunk, és annál tovább tudunk veletek lenni a babavárás útján.